Kenéz György. A Vasas SC (többek közt) olimpai bajnoka. A Vasas SC legtöbb felnőtt magyar bajnoki címet szerzett vízilabdázója. A mindezidáig utolsó magyar bajnoki címünket megszerző vízilabda csapatunk edzője. A jelenkorban immár a második idényben edzi ifjúsági vízilabda csapatunkat. Mindezt tudhatja az, akit érdekel a Vasas. Az alábbi sorokat azoknak ajánlom, akik a rövid mondatokban foglaltaknál kicsit többet szeretnének megtudni Dzsajáról.
1990-től meglehetősen sok idő telt el 2005-ig. Hosszú volt az út vissza a Vasasig… – Hát igen. Amikor 1990-ben nem tudtuk megvédeni a bajnoki címünket, – ma már lényegtelen okok miatt – nem sikerült összetartani a csapatot és a klub anyagi helyzete sem az előnyére változott … elsősorban ezen okok miatt edzőnek szerződtem Cataniába. Amikor újra itthon dolgoztam a TUNGSRAM, majd a Spartacus edzője voltam. Aztán megint külföld, Kuvait következett. Ott értem el szép sikereket is, de mégiscsak itthon az igazi. A Budapesti Vízilabda EB óta vagyok itthon, a tavalyi szezontól edzem a TEVA-VasasPlaket ifjúsági csapatát.
Hogyan kerültél vissza a Vasashoz? A „városi legenda” szerint lehetőségeid ellenére kizárólag a Vasas hívását vártad. – Nagyjából így van. Kuvait után nem nagyon akartam a vízilabdával foglalkozni, elegem lett. Persze nem a vízilabdát untam meg, hanem az bosszantott, hogy Kuvaitban minden adva volt: mindenük megvan, ami a sikerhez kell. Gyönyörű uszodák, az anyagi gond ismeretlen fogalom, és mégsem lehet igazán kiugró eredményt elérni, mert igazából nem is akarnak kiugró eredményt elérni. Röviden: itthon – és ahol szintén tradíciókkal bír a sportág – egészen más a mentalitás….Szóval nem nagyon terveztem, hogy a közeljövőben vízilabdával foglalkozok. Persze azért követtem az eseményeket. Ismertem, hogy mi a helyzet a Vasasban, és bevallom, volt egy kis hiányérzetem: a Vasasban és azon belül elsősorban a vízilabdában miért nem a Vasas-múlttal rendelkezők, a Vasas-érzelműek kapnak lehetőséget, szerepet? Úgyhogy amikor összefutottam Markovits Lacival, a kérdésére, hogy mint utánpótlásedző nem akarnék-e a Vasasban szerepet vállalni, azonnal válaszoltam: dehogyisnem. Aztán a dolgok már mentek a maguk útján.
A TEVA-VasasPlaket ifjúsági csapatának vagy az edzője. Az előzmények ismeretében nem tartod ezt „rangon alulinak”? – Nem. Sőt. Játékosokról van szó, akik csapatot kell, hogy alkossanak, függetlenül attól, hogy hány évesek. Mindenkihez meg kell találni a legmegfelelőbb hangot, mindenkivel olyan kapcsolatot kell kialakítani, hogy az a lehető legösztönzőbb legyen a számára. És persze van egy igazán praktikus okom is, nevezetesen, hogy a délelőtti edzéseket a jelenlegi elfoglaltságaim mellett semmiképpen sem tudnám vállalni, ezért most semmilyen felnőtt csapat nem tud szóba jönni.
Úgy hallom, szeretsz problémás játékosokkal foglalkozni. – Ez a kívülálló számára lehet, hogy így tűnik, de inkább arról van szó, amit az imént mondtam. Mindenkivel meg kell, és vallom, hogy meg is lehet találni a megfelelő hangot, kontaktust. A magyar vízilabdában sok a tehetséges játékos, és én nem szeretném azt, ha azért „veszítenénk el” idő előtt akár csak egyiküket is, mert nem megfelelően viszonyulunk hozzájuk.
Mi a véleményed a Vasas mostani utánpótlásbázisának a felépítéséről? – Elégedett vagyok vele, nagy reményeket táplálok a jövőre nézve. A jelenlegi helyzetnek az az egyik legnagyobb értéke, hogy megállapodásunk van a T-COM Budai Vasas Polosuli-val, így a gyerekek onnan egyenesen hozzánk, a Vasasba kerülnek. Ezzel megszűnt az, hogy mindenki onnan „meríti” a tehetségeket. Elég csak a Varga-fivérekre utalnom: tudjuk milyen játékosok, és ők is ott kezdték. Ez a helyzet minket erősít, míg a többieket gyengíti…
Szerinted melyik a jobb modell: az utánpótláscsapatokat egy edző edzze és „kísérje” korosztályról-korosztályra, vagy a jelenlegi, ahol az egyes korosztályokat évről-évre ugyanaz az edző oktatja? – Mindenképpen a jelenlegi. Kell a változás, az mindenkire jótékonyan hat. A gyerekeknek meg kell ismerniük több edző módszereit, elképzeléseit, így több irányból jutnak impulzusokhoz, nem tudnak elkényelmesedni. Sem ők, sem az edzők. És ez a későbbiekben is jól hasznosítható képességekhez juttatja őket.
Nemrégen kezdődött el az utánpótlás országos bajnokság. Milyen esélyeket látsz csapatainknak? – Hogy igazán erős utánpótláscsapataink legyenek, ahhoz kell még két év, amíg a mostani struktúra eredményei látszódni fognak. Az ifjúsági csapat végre most először teljes létszámú, felkerültek a tavalyi bajnok serdülő csapat idősebbjei, tőlük az érmes eredmény elvárható. A serdülő csapattól már siker lenne az érmes helyezés, a gyerekcsapat pedig remélem előrébb fog végezni, mint tavaly.
Egyénileg meg tudnál nevezni valakit, valakiket? Kinek van reális esélye az ifiből felkerülni és megragadni a felnőtt csapatban? – Nem akarok senkit sem kiemelni. Sok ügyes játékosunk van, akik közül bárki odaérhet. De mindig nagyon sok függ attól, hogy ki mikor, milyen szituációban kapja meg a lehetőséget, ugyanis nem feltétlenül az alapképességeken múlik, hogy ki hogyan tud élni a bizalommal.
Egy utolsó kérdés, talán amivel kezdenem kellett volna. Honnan a Dzsaja név? - Tudod gyerekkorunkban, amikor nem vízilabdáztunk, akkor fociztunk. Ma Beckham, Ronaldo, Gera a sztár, én az akkori brazil világbajnok csapat egyik tagjáról, Jairzinho-ról kaptam a Dzsaja nevet, talán mert a fociban sem voltam teljesen ügyetlen...
