Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 47 1 2 ... 100 150 200 201  Utolsó


Most a három pontnak kell örülni! Vasas-Tatabánya 1:0


Engedjék meg, hogy egy személyes dologgal kezdjem ezt az írást. A mai mérkőzésen én végezhettem el a kezdőrúgást, amelyet születésnapom alkalmából kaptam. El kell mondanom, hogy nagyon nagy élmény volt ez számomra. Mindenkinek szeretném megköszönni.

De hát a mérkőzés nem rólam, hanem a csapatról szólt. Nagyon fontos mérkőzés várt csapatunkra a Tatabánya ellen, mivel tudtuk, hogy nagyon szoros a verseny a feljutást jelentő helyezésekért, minden pont számít, tehát nem is lehetett más cél ezen a mérkőzésen, mint a győzelem, és az azzal járó három pont. Csapatunk a Posza – Molnár, Tóth, Plókai, Gaál – Győri, Kovrig, Bárányos, Nagy, Schultz – Weitner összeállításban kezdte a mérkőzést. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. A mieink játszottak talán mezőnyfölényben, de ez helyzetekhez nem igazán vezetett. Az egyetlen említésre méltó esemény egy szöglet utáni kapufa volt. A Vasas csapatáról meg kell jegyeznünk, hogy mezőnyfölénye ellenére, ötlettelenül, kapkodva játszott. Velük ellentétben a tatabányaiak összeszokott csapat benyomását keltették, akiknek a játékára inkább jellemzőbb volt az ötletesség. Az első félidő egy kiállítással végződött, miután a játékvezető kiállította a Tatabánya csapatából Mogyorósit.
A második játékrészben a játék képe nem változott. A Vasas továbbra sem találta önmagát, amelynek következtében a szurkolók megint hangot adtak a véleményüknek. A kritikák néhol igazak voltak, de nekem nem az a feladatom, hogy ezeket a megnyílvánulásokat minősítsem. Ez az állapot nem sokáig tartott, mivel szurkolótársaim rájöttek, hogy azzal tudnak a csapatnak leginkább segíteni, ha a csapatot buzdítják, és nem azzal, ha szidják.
Még a félidő elején cserélni kényszerült a Vasas. Sérülés miatt Plókai Attila lejött a pályáról, helyét Bardi Gábor foglalta el. Ez a csere is azt bizonyította, hogy Tamási Zsolt vezetőedző, megpróbálta az emberelőnyt gólra váltani, egy újabb csatár becserélésével. Rajta kívűl még Sallai Balázs kapott lehetőséget (ennek még lesz jelentősége), aki Weitner Ádámot váltotta.
A félidő közepére egyértelművé vált a Vasas fölénye, amely már helyzetekben is jelentkezett, de ezek sorra kimaradtak. Amikor már azt hittük, hogy ennek a mérkőzésnek is 0:0 lesz a vége, akkor jött a 93. perc. Molnár Zoltán beadására a tatabányai kapus rosszul jött ki és a kipattanó labdát Sallai Balázs 10 méterről a kapuba fejelte. Nagy volt az öröm a kispadnál, és a lelátón is, mivel mindenki tudta, hogy ez milyen fontos három pont a csapatnak. Détári Lajos a vendégek vezetőedzője (aki ma ünnepli születésnapját) nemhiába volt elkeseredve a mérkőzés után, mivel nem sok kellett hozzá, hogy a Tatabánya pontot szerezzen a Fáy utcában. Szerintem nem mondok azzal rosszat, ha kijelentem, hogy a játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna, de mi Vasas szurkolók természetesen örüljünk annak, hogy a végén meglett az a picike gól, és a győzelem.
Folytatás kedden a REAC ellen, amely meccs még a tavaszi első fordulóból lett elhalasztva.

Bándi Tamás
Bándi Tamás


Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine