Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 2 1 2 ... 50 100 150 200 201  Utolsó


2004.09.13. - Újabb vereség - tovább tart a mélyrepülés


Vasas-Újpest FC 1-2 (0-1)

Fáy utca 5000 néző V.: Megyebíró

A korai kezdés és a TV közvetítés kicsit visszatarthatta a szurkolókat, mert a mérkőzés kezdete előtt nem sokan foglaltak helyet a lelátókon, ám a kezdésre mintegy ötezer néző gyűlt össze a Fáy utcában.

Pedig minkét csapat számára nagy téttel bírt a találkozó. Ha a Vasasnak sikerülne megszerezni a három pontot, akkor valamelyest feledtetné a jónak éppen nem mondható szezonkezdést, és felzárkózhatna a középmezőny elejéhez. Újpesti szempontból egy vereség, pedig a tabella második régiójában való tanyázást jelentene.
Ennek megfelelően a lila fehérek kezdték agilisabban a találkozót, de az első tíz percben a sok szabálytalanság mellett csak tapogatóztak a csapatok. Egészen a 13. percig, amikor is Grósz passzával Simek iramodott meg a jobb oldalon, de beadását Rajczi öt méterről a kapufára fejelte. Négy perccel később lemásolták az újpestiek az előző akciójukat, ismét a jobboldali Simek-beadás után Rajczi újból ziccerben rontott, 2 méterről a kapu torkából fölé lőtt. A Vasas nem tudott helyzeteket kialakítani, Kovrig szabadrúgásai könnyű zsákmánynak bizonyultak a vendégek kapusának Vlaszák Gézának. Egyedül Rósa Henrik próbálta szervezni a játékot- kevés sikerrel.

Az újpesti mezőnyfölény a 22. percben érett góllá. Farkas baloldali beívelését Bükszegi 10 méterről fejelte Posza kapujának jobb oldalába.(1-0)
Ezt követően ismét Bükszegi veszélyeztetett, de Posza a jobb felső sarok felé tartó labdát szögletre tolta. A 32. percben Plókai röviden fejelte ki a labdát, melyre Tóth Norbert csapott le és 12 méteres lövése centikkel zúgott el a léc fölött. Eközben az angyalföldiek jobbára csak védekezni kényszerültek, a támadásaikban nem volt elég átütő erő, és feltűnő volt, hogy a széleken semmi veszélyt sem jelentettek a kapura. A félidőt már egy megszokottnak hitt kihagyott Rajczi ziccer zárta, ám így is vendégvezetéssel vonultak szünetre a csapatok.


A második félidő elején Tamási Zsolt kettős cserére szánta el magát, lehozta a gyenge napot kifogó Ferenczit és Szanyót, helyettük Bardit és da Silvát küldte a pályára. Ettől kicsit megélénkült a hazaiak támadójátéka, mégis az Újpest növelte előnyét. A csereként beállt Feczesin lépett ki a hazai védők között és senkitől sem zavartatva 11 méterről a kapuba helyezett.(0-2)

A Vasas azonban nem adta fel és a 75. percben Gaál László szemfülességének köszönhetően szépített a Vasas. A piros-kékek ballábas középpályása remekül szerzett a labdát az újpesti térfélen, és az ötös sarkánál érkező da Silva elé emelt, aki kilőtte a hosszú sarkot.(1-2)

Rögtön a gól után már egyenlíthetett is volna a Vasas, Rósa szögletlét Győri fejelte kapura, ám Vlaszák a gólvonal előtt elcsípte a labdát. A végén Mészöly Géza még cserékkel frissítette csapatát, pályára küldte Kőhalmit és Polonkait is.

Összességében a szervezettebben, jobban és veszélyesebben játszó vendégek megérdemelten vitték el a három pontot a Fáy utcából. Az Újpest felzárkózott az élmezőnyhöz, a Vasas viszont továbbra is csak szenved az új bajnoki idényben.


Tamási Zsolt:

- Miben látja a vereség okát?

Csalódott vagyok, mert egész héten elemeztük az Újpest játékát, és egyéni fegyelmezetlenség miatt kaptuk a gólokat. Az első gólnál a Bükszegire kiosztott ember beállt a sorfalba. Érthetetlen. A párharcokat rendre elvesztettük elől-hátul. A szépítő gól után megpróbáltunk egyenlíteni de az újpesti védelem jól zárt. A csapat szíve a helyén volt, de az Újpest egyelőre, még túl nagy falat nekünk. Agresszívabb, keményebb, pontosabb játék vezetett volna a sikerhez.

- A válogatott adta kéthetes szünetet hogy sikerült kihasználni a csapatnak?

Egy, az Újpest stílusához hasonló szlovák csapattal játszottunk edzőmérkőzést, de sajnos nagyon kevés elemet sikerült megvalósítani a begyakoroltakból.

- A következő két mérkőzés a Pápa és a Ferencváros!

Szeretném hinni, hogy a csapat elindul felfelé, és elkezdi a pontok gyűjtését.



Mészöly Géza:

- Minek tudható be az újabb győzelem?

Pontosabban és gyorsabban játszottunk, ezért sikerült egy jó csapat otthonában nyerni.

- Kit emelne ki a csapatából?

Elsősorban a csapategységben látom a sikerünk kulcsát, de a két gólszerzőt, Feczesint és Bükszegit említeném.

- Milyen érzésekkel ült vendégcsapat edzőjeként a Vasas pályán?

Nehéz elfelejteni az itt töltött időket, de kilencven perc erejéig félre kellett tennem az itt eltöltött több mint húsz évet.

Így látták belülről

Gaál László:

Az elején nem sikerült a megbeszélt taktikát megvalósítani, a párharcokat elvesztettük, védekezésre kényszerültünk. A második újpesti gól előtt Bardi Gábort szabálytalanul szerelték, amit a játékvezető sajnos nem vett észre.

Plókai Attila:

Az első félidőben abszolút az Újpest akarata érvényesült. A második félidőben többet birtokoltuk a labdát, kis szerencsével egyenlíthettünk volna. Pápán nagyon nehéz dolgunk lesz.

Bardi Gábor:

Sajnos csak a második félidő utolsó 25 percében irányítottuk a játékot, ami kevés volt jelen esetben a pontszerzésre is.
Szekrényes Gábor


Hozzászólások (2 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine