Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 136 1 2 ... 150 200 201  Utolsó


Szurkolói szemmel - Vasas-INVITEL-CORNEXI


2005. szeptember 14.



Eljött az a nap, amikor a Cornexi csapatait fogadtuk. A szurkolók joggal lehetettek bizakodóak, hiszen az első két mérkőzésen mind az ifi mind a felnőtt csapat tagjai kitettek magukért, meghálálva a közönség bíztatását.


Az ifi meccs a megszokott időben, négy órakor kezdődött. Az átlagosnál jóval több ember tekintette meg a mérkőzést. Fiatal együttesünk már az első percekben nyomatékosította, hogy ezen a találkozón a fehérváriaknak sok babér nem fog teremni. A csapat, mint, egy olajozott gépezet haladt előre és szerezte a szebbnél-szebb gólokat. Gyönyörű, közönséghívogató játékot mutattak be a lányok. Az első félidőt fölényes Vasas siker zárta. A második játékrészben az angyali lányok ugyanott folytatták, ahol az elsőt befejezték. Pontos passzok, és szemre tetszetős játék jellemezte a mieink megmozdulásait. Jó volt látni, hogy a lányok most nem voltak görcsösek, élvezték a játékot és mindenki egymásért is küzdött. Szeretett ifi csapatunk megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Hiányérzetünk csak a szurkolásban lehetett. Reméljük a jövőben, ebben is lesz változás, mert ez a gárda is megérdemli a közönség bizalmát és a szurkolók biztatását!


Ahogy közeledett a felnőttek meccse, érezhető volt a feszültség. Mindenki 3 esélyesnek kiáltotta ki a mérkőzést, de senki se ment bele hiú tippelgetésbe. Jó volt látni azt a sok nézőt, akik kijöttek a találkozóra. Pár perccel a kezdés előtt megszólaltak a dobok is. Fantasztikus hangulat volt a csarnokban. És elkezdődött a mérkőzés! Hangos szurkolással bíztattuk a csapatunkat, akik ezt jó játékukkal meg is hálálták. A lányok nagyszerűen játszottak és egyenlő ellenfelei voltak a Cornexi gárdájának! A félidőt sajnos a fehérváriak irányították, de az angyalföldiek is partiban voltak. A félidő 14-11-es Cornexi vezetéssel zárult. A szünetben a nézők egyetértettek abban, hogy a második félidőben javulnunk kell, és összeszedettebb játékra van szükség. A második félidő sajnos megint nem a mi elképzeléseinket hozta. A fehérváriak öt gólra mentek el. Ekkor a mezőnyből kitűnt Tomori Zsuzsa, aki innentől kezdve nagyszerű passzokkal és mesteri góljaival kitűnt a mezőnyből. A csapat összeszedte magát, és egyre jobban csökkentette a különbséget. Az 5 gólos hátrányból már 1 gólos angyalföldi vezetés lett. A Vasas irányította a játékot. Az utolsó perben 29-28-ra vezettünk, amikor is a bírók befújtak egy hetest és a Cornexi kiegyenlített. Megszereztük első pontunkat az idei szezonban, köszönhetően a csodálatos játéknak, amit ma is láthattunk. A lányoknak megérdemelten zúgott a vastaps és a bíztató szavak. Egy rossz szavunk nem lehet a csapatunk játékára. Csak így tovább!!! Vasárnap a Kiskunhalas csapatával játszunk idegenben. Reméljük oda is sok Vasas szurkoló látogat ki!


Hajrá VASAS!!!


Vigyorex







Vasas-INVITEL - CORNEXI 2005.09.14. 29:29 - VIGYOREX

Vigyorex


Hozzászólások (1 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine