Nagy várakozás, ahogy minden rangadó elött, most is megvolt. Hátunk mögött már bajnoki- és a kupadöntő, és a szokott ellenfél most „csak” egy sima bajnokin látogatott a Folyondár utcába.

Ahogy az már szinte megszokott, a VASAS szurkolók belekezdtek a bíztatásba, és ami nem megszokott, a csapat nem kezdett bele a játékba. Nyíregyháza hengerel az első játszmában, mégpedig olyan fölénnyel, hogy még a nyíregyházi barátaink is megdöbbennek. Vidáman jelezte is a kollega –„Még két ilyen és mehetünk!”

A második szettben helyreálltak a dolgok. Bár ehhez rengeteg rontás kellett, de ez kit érdekel, a lényeg, hogy egyenlítettünk. Tudattam hát a ismerőssel: „Még két ilyen, és mehetünk!”

Aztán belelendült a bírópáros. Ledolgozták a VASAS által megszerzett előnyt, sőt a vezetést is átvették – de lehet, hogy az inkább már a Nyíregyháza volt. Ezt követően felzárkózás egyszer sikerült, a 25-öt azonban a Nyíregyháziak érték el.

Az utolsó szett...erről elég talán annyi, hogy kiállították Jókay Zolit (no comment), a csapat azonban végig küzdött! Az egész meccsen remeklő Takács Zsófi és a betegen is rendkívüli Horváth Dóra osztotta a pontokat. A 24. VASAS pontnál az egész lelátó a feltámadásban hitt, de úgy tűnik, ennek Húsvét körül van itt a „szezonja”.

Szóval van az úgy, hogy nem megy igazán a játék. Pelikán Úr örökbecsű mondását előrángatva: Kicsit bátortalan, kicsit döcögős volt szerdán a VASAS, de a Miénk. Megesett, hogy többeknek nem sikerül a szokott formájukban játszani. A posztjukon Magyarország talán legjobb játékosainak, Tormási Orsinak és Vatai Gabinak sem jött ki úgy a lépés. De egy dolog tisztán látszott sőt világított: ha mindenkinek sikerül meggyógyulnia és/vagy formába jönnie, akkor semmi sem kegyelmezhet a béesének!

Tóth Szabolcs & Szatmári Zsolt