Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 191 1 2 ... 200 201  Utolsó


Szurkolói szemmel: Oda a veretlenség!


Szombaton a női kosárlabda bajnokság másodosztály két 100%-os csapata – az MKB Euroleasing Vasas Csata DSE és a Monori SE - feszült egymásnak.



Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, de azt senki se gondolta, hogy ennyire. 9 mindenre elszánt szurkoló elhatározta, hogy vonattal lemegy szurkolni szeretett csapatáért. Rövid kis séta utána megérkeztünk a csarnokhoz. Jelzésértékű, hogy már csak a monori ultrák mellett jutott hely számunkra. Ahogy végignéztünk a csarnokban, szinte csak Vasas érzelmű embereket láttunk, vezetőket, szponzorokat, szülőket, családtagokat és szurkolókat. Minden adott volt egy sikeres és jó hangulatú mérkőzéshez.


A lányokra rá is fért a bíztatás, hiszen a bajnokság két legerősebb együttese találkozott. Kedvező előjelekkel készülhetett csapatunk erre a meccsre, de azért a fejekben ott volt a félelem is. 17: 00-kor kezdődött el a mérkőzés.


Az első negyedben taktikai csatározásokat láthattunk, sajnos folyamatos hazai vezetéssel egybekötve. Már ekkor is tapasztalhattuk, hogy a bírók nem nekünk fognak segíteni. Az első negyed végén a kijelző 23: 19-es monori vezetést mutatott.


A második negyedben mintha kicserélték volna a csapatunkat. A ziccereket bedobtuk és a külső dobások is sikeresek voltak. Több se kellett a vendég publikumnak hangos bíztatásba kezdtek. Eközben a pályán a lányok tetszetős támadásokat vezettek és a védekezésben is emberfelettit teljesítettek. Ezt a negyedet csapatunk 8 ponttal nyerte meg, így az állás félidőben: 38-42 volt.


Következett a harmadik felvonás. A játékrész elején már 6 ponttal is vezettünk, amikor is érthetetlen módon csapatunk elkezdett kapkodni. Rossz passzok, hibás döntések, és nagyon gyenge dobóátlag jellemezte a mieinket. Mintha csapatunk nem hitte volna el, hogy van keresni valója a meccsen. Ezt a negyedet a hazaiak 4 ponttal hozták, azaz döntetlenre állt a találkozó.


Rövid szünet után a mindent eldöntő befejező játékrész következett. Egyszerűen a hazaiaknak minden sikerült és még a bírók is velük voltak, míg a mieink mintha elfelejtettek volna kosárlabdázni. Ziccer helyzetből kipasszoltuk a labdát és külső dobásokkal próbálkoztunk melyek, ma nem jöttek be a mérkőzés e szakaszán.


Tursics Sándor majd felrobbant a dühtől. Hiába kért időt a lányok nem azt játszották, amit ő kért. A vége felé még eggyel vezettünk de, a monoriak egy három pontossal magukhoz ragadták a vezetést. Csapatunk tagjai ésszerűtlen döntéseket hoztak de a bírók is, megpecsételték a sorsunkat. A végén egy büntetődobásból 3 pontos előnyre tett szert a hazai csapat, melyet 2 másodperccel a vége előtt már nem tudtunk kiegyenlíteni.


Ezen a meccsen nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk és fejben nem bírtuk a végét. Több minden is hozzájárult a vereséghez. Egyrészt ha a második negyedben mutatott magabiztos játékot játszottuk volna végig, és ha a játékvezetők is korrektebbül fújták volna a mérkőzést, akkor most nem vereségről beszélnénk. Nem kell csüggedni, hiszen hosszú még a bajnokság és még hazai pályán is fogadjuk a most már egyetlen 100%-os csapatot.


Fejben össze kell rakni a gárdát, a hibákat ki kell javítani, és akkor nem lehet gond a bajnokság végkimenetelét illetően!


Monori SE -MKB Euroleasing Vasas Csata DSE: 63: 60 (23: 19, 15: 23, 14: 10, 11: 8)


Pontszerzők: Fritz J. (18/6), Vincze V. (17), Hutlassa F. (9/3), Laklóth A. (5/3), Somogyi N. (4), Pusztai S. (4), Bartha Cs. (3)


Gyerünk lányok!


Hajrá Vasas!






Fotók a Galériában - katt a képekre !



2006.01.28. - Monori SE -MKB Euroleasing Vasas Csata DSE 63:60 Fotó Németh Balázs 2006.01.28. - Monori SE -MKB Euroleasing Vasas Csata DSE 63:60 Fotó Németh Balázs 2006.01.28. - Monori SE -MKB Euroleasing Vasas Csata DSE 63:60 Fotó Németh Balázs




Vigyorex


Hozzászólások (1 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine