Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 86 1 2 ... 100 150 200 201  Utolsó


Totya a Vasas Kapitánya


2003. július 12. szombat. Egy győztes edzőmeccsen vagyunk túl, és én csak várok. Várom, hogy újra egy Vasas játékossal, immár csapatkapitányként beszélgethessek. Hihetetlen!!! Egyszer csak fülig érő szájjal bebaktat a büfébe, miközben tudatosulni kezd bennem, hogy mégis lesz a Vasasnak focicsapata!

- Fel sem merült Benned, hogy továbbra is Sopronban focizz?
- Szerették volna, hogy maradjak, de mindenképpen vissza akartam jönni Pestre a családomhoz.
- Az egyik napilapnak azt nyilatkoztad, hogy egy patinás klubban szeretnél játszani, de ekkor már megegyeztél az Újpesttel. Mégis miért a Vasas mellett döntöttél?
- Visszahúzott a szívem. Nem tagadom, hogy anyagi megfontolásból is a Vasast választottam, de nem éreztem jól magam. Ide pedig hazajöttem.
- Hogyan jött szóba a Vasas?
- Sokat beszéltem Vancsa Mikivel, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. Majd egyszer felhívott, és konkrétumokkal is tudott szolgálni.
- Döntésedet hogyan fogadták a lila-fehér vezetők?
- Nem örültek, de megértőek voltak. Elmondtam Gyulai Zsoltnak, hogy kaptam egy kedvezőbb ajánlatot. Nem tudott, és nem is akart ezzel versenyezni. Nézd, két dolog állt az Újpest mellett: Juhár Tomi és az, hogy élvonalbeli csapat.
- Gondoltál arra, hogy mi lesz Veled, ha nem jutunk vissza az NB I-be?
- Azt hiszem bátran mondhatom az egész csapat nevében, hogy most senki nem gondol arra, hogy nem jutunk fel. Mindenképpen ez a cél és megpróbálunk érte mindent megtenni.
- Véleményed szerint ezzel a kerettel mire lesz képes a Csapat?
- Maximális esélyünk van a feljutásra. Az edzőmeccsek többségén eddig olyanokkal játszottunk, akikkel szemben erőfölényben voltunk. Ezért nem derült ki túl sok minden a csapatról. Voltak kiváló és szép dolgok a játékunkban, de akadtak hibáink is.
- Egyszer azt nyilatkoztad, hogy jobban szeretsz idegenben játszani, mert sokan csak azért járnak ki, hogy szidalmazzák a játékosokat. Tartasz még ezektől a bekiabálásoktól?
- Leperegnek rólam. Jó látni, hogy akármerre járok a Vasas pályán és környékén nagy szeretettel fogadnak és úgy látom örülnek a szurkolók, hogy visszajöttem. Nagyon jól esik mindez…
- Mit jelent számodra a Vasas csapatkapitányának lenni?
- Nagy megtiszteltetés, amit játékommal igyekszem majd minden mérkőzésen igazolni.
Andris! Nagyon kellemes volt Veled újra beszélgetni, és kívánom, hogy érezd jól magad ismét köztünk!
B. Szilvi
Vasas Lap


Hozzászólások (4 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine