Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 27 1 2 ... 50 100 150 200 201  Utolsó


A Főnix éjszakája





Valamikor régen, amikor a Vasas a Budapesti Honvéddal játszott bajnoki mérkőzést, teltházas kettős rangadókon léphettek fel a fiúk a Népstadionban. Aztán telt-múlt az idő, a Népstadion életveszélyes lett, a magyar foci, pedig rossz. Egyre kevesebb néző volt kíváncsi a csapatokra, és az általuk nyújtott produkciókra. De azért, ha a Vasas és a Kispest játszott, még mindig volt esély arra, hogy 6-8000 ember elmenjen egy-egy meccsre, hisz ott minden megtörténhetett. (Még az is, hogy a meccs vége előtt 5 perccel elromlik a locsolórendszer, és vízzel borítja be Andrusch kapujának előterét.)

Aztán két évvel ezelőtt valami eltörött. A Vasas lehetetlen helyzetbe került, a kiesés szélén tántorgott. A Kispest szintén. Olyannyira, hogy az elmúlt évben már nem is volt a két csapatnak egymás ellen meccse. A Kispest egy évvel tovább húzta az élvonalban, de csak azért, hogy Ők is kövessék a dicstelen jelenbe a másik nagy múltú csapatot. Most ott tartunk, hogy mindkét csapat a másodosztályban játszik, viszont nem akárhogyan. Volt idő, amikor az NB1 tabellájának eleje nézhetett volna így ki.

1. Honvéd
2. Vasas
3. Nyíregyháza
4. Diósgyőr

Most ez a másodosztály élmezőnye. Nem rossz. Talán a szezon végén is elfogadnánk. Addig viszont még nagyon sok meccs van hátra. Talán a legfontosabb most pénteken, Kispesten. Hiszen a Honvéd esetleges győzelmével nagyon megerősíthetné vezető helyét a tabellán.

A Vasas viszont győzelmével elszakadhatna üldözőitől, és egy pontra megközelíthetné az éllovast.Pontosztozkodás esetén viszont mindkét csapatnak sikerülne az üldözőket magára húznia.Nagyon fontos meccs lesz.

Csapatunk hosszú hetek óta hullámvölgyben van, egész egyszerűen nem jön ki a meccsen az, amit a hét közben gyakorolnak játékosaink. Az akarattal nincs baj, de valahogy a befejezés nem sikerül. Talán Tamási Zsolt újabb "varázslatai" hiányoznak? Mint a szezon elején? Mi lehet még a kalapban?

A Honvéd nem verhetetlen. Ezt a bodajki fiatalok is megmutatták. Lehet, hogy Náluk most kezdődik az a hullámvölgy, aminek mi remélhetőleg a vége felé járunk.Mellettünk szól talán, hogy a Honvéd nem fog beállni védekezni, mint a Vác, a Tatabánya, vagy a Kaposvár. Támadniuk kell hazai pályán, és ez nekünk akár jó is lehet. Hiszen idén aki támadott ellenünk, azt jó játékkal, izgalmas meccsen tudtuk legyőzni. (Dunaújváros, Balassagyarmat, BKV)Többször elhangzott az elmúlt időkben, hogy a meccsek legnehezebb perceiben a szurkolók hangja, lelkesedése, jelenléte segítette a csapatot. Most sincs ez másként. A Bozsik Stadionban akkor van esélye csapatunknak, ha Mi, szurkolók is ott leszünk, és 90 percen keresztül, megalkuvást nem ismerve szurkolunk a Vasasnak.

Akármilyen is volt ez a csapat az utóbbi fordulókban, most mindenkinek a fedélzeten a helye, hogy győzelemre segítsük a fiúkat az ősz egyik legfontosabb meccsén.Volt már ilyen "legfontosabb" meccs idén több is. Először a REAC elleni, mert az sokunk számára a feltámadást jelentette.
Itt vesztettünk.

Aztán jött a Debrecen elleni kupameccs, ahol igazolhattuk létünk jogosságát.
Itt nyertünk.

A következő "leg"-meccs a pápai volt, ahol az élbolyban lévő helyünk volt a tét.
Itt megint vesztettünk.
Most a dobogó csúcsa, illetve annak közvetlen közelsége lehet a tét.

Nyernünk kell!!!

És ehhez kell minden piros-kék lelkű szurkoló segítsége. Jöjjenek el azok is, akik az utóbbi fordulók rossz teljesítménye miatt a legutóbbi mérkőzéseket nem a helyszínen izgulták végig. Mutassuk meg, hogy Mi itt vagyunk, és sokan vagyunk. Talán elegen is.
Gyertek el, legyünk minél többen, és mutassuk meg, hogy lehet ma Magyarországon lelkesen, kulturáltan szurkolni akkor is, ha 500-nál több ember van a lelátón.
Gyertek el, legyünk minél többen, és mutassuk meg, hogy nem csak akkor tartunk ki a csapat mellett, ha nagyon megy a fiúknak, hanem most is, amikor halványabb a produkció.
Gyertek el, legyünk minél többen, és álljunk ki az igazi VASAS-SZÍV mellett.
Gyertek el, legyünk minél többen, és szurkoljuk végig együtt a "Főnix éjszakáját", amely az új, az igazi feltámadás lehet.

Hajrá Vasas!


(Zé)


Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine