Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 124 1 2 ... 150 200 201  Utolsó


2004.10.29. - Vasas - FTC kézilabdameccs


Sajnos a Vasas-FTC női kézilabda mérkőzések mára sokat vesztettek jelentőségükből és presztizsükből. Nem is olyan rég még olyan kitűnőségeknek tapsolhattunk a Fáy utcai csarnokban, mint Tóthné Szabó Melinda, Kántor Anikó, Erdős Éva vagy Irina Shirina.


Természetesen a sort a teljesség igénye nélkül még bőven lehetne folytatni. Jelen erőviszonyok szerint a Ferencváros győzelme borítékolható volt, azonban lányaink az első tíz perc után tettek róla, hogy ez a bizonyos boríték hamar fel legyen bontva.

A 12.percben ugyanis 8-7-es eredményt mutatott az eredményjelző a Vasas javára. A vendég csapat trénere, Németh András fejmosása ugyanakkor hatott a zöld-fehérekre. Ritmust váltottak, amit az angyalföldiek nem tudtak felvenni, ennek eredményeképp tizenegy gólos Fradi vezetéssel vonulhattak az öltözőbe a hölgyek.

Az első félidőben hazai részről Koroknai, míg a Ferencvárosnál Mravikova jeleskedett a gólszerzésben. A második félidőben sokáig nem esett gól, viszont rengeteg kiállítás "színesítette" a találkozót. Jellemző kép volt a találkozóra, mikor három Vasas játékos vezetett támadást hat ferencvárosi ellen, fordított esetben ez hat a négy ellen valósult meg. A Vasas a szünet után tartotta a lépést esélyesebb riválisával szemben sőt tizenegy gólról hatra is feljött, ám a rutinosabb zöldek, Tóth Tímea vezérletével magabiztossá tették a találkozót.

Szekrényes Gábor


Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine