Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 143 1 2 ... 150 200 201  Utolsó


2004.10.06. - VII. Vihar Levente Emléktorna


VII. Vihar Levente Emléktorna




Gyermek leány csapatoknak - Budapest, 2004. október 3.

Vihar Levente először csak azt kérte az egykori Népsport szerkesztőségétől, hoznák le az általa szervezett mini-röplabda torna eredményét. Később felmérő táborokat szervezett, s kidolgozott egy sajátos kiválasztási módszert, aminek következtében tehetségek sora „nőtt ki a földből.” Gyökereket ültetett, hogy rózsabokor váljék belőlük. 1990-ben bekövetkezett halála után egy ideig gondozó nélkül maradtak a rózsabokrok. Egy idő után Csortos Csaba tanár úr gondolt egy nagyot, s kézbe vette a metszőollót: versenyt szervezett, tovább éltetve ezzel Vihar Levente örökségét.

A Vasas Opus-Via Óbuda női röplabda szakosztálya ez évben hetedszer hívta meg a csapatokat a tornára. A nemzetközi jelleget a bratislavai UK Slavia fiataljai biztosították. A körmérkőzéses rendszerben lebonyolított tornán születtek váratlanul szoros eredmények és könnyed győzelmek is. Itt a kitörő öröm, a sikítások jelezték az eredményt, míg a másik oldalon bizony el-eltörött a mécses.

A küzdelmek délelőtt fél tízkor kezdődtek, s a csapatok délután öt órakor sorakoztak fel az eredményhirdetésre.

UK Slavia: Hupková Veronika, Dubovcová Natália, Dubovcová Michaela, Jurkovičová Janka, Cvečková Hanka, Nagyová Alexandra, Štainigerová Zuzana, kontriková Martina, Breznická Katka. Edző: Tobiášová Zuzana, másodedző: Bukovác Dušan.

Békéscsaba: Tóth Bíborka, Bacsjánszki Andrea, Gyenge Andrea, Jászberényi Olga, Molcvsányi Petra, Molcsányi Rita, Prisken Viktória, Medovarszki Szilvia, Hornok Nikolett, Kerepeczki Márta. Edző: Kormos Mihály.

Nyíregyháza Bem Iskola: Szász Vivien, Lippai Nikoletta, Váradi Dóra, Domokos Noémi, Dósa Klaudia, Szekér Barbara, Szakmáry Gréta, Garai Judit, Gönczi Gyöngyi, Krasznai Fruzsina, Nagy Alexandra, Mádi Ágnes. Edző: Jakubovich Krisztina.

Vasas Opus-Via Óbuda: Lakatos Dia, Lakatos Enikő, Pörzse Virág, Milovits Julia, Cséplő Kinga, Lutter Liza, Lutter Eszter, Szabó Nóra, Vizi Gréta, Pilissy Anna, Kórósi Andrea, Porubek Lilla. Edző: Benkóné Kőrös Mária.

A László Éva és Huszti Zoltán játékvezetők dirigálta mérkőzéseken született eredmények:

Vasas Opus-Via Óbuda – Nyíregyháza Bem Iskola 3:1 (22, -24, 12, 20);

Békéscsaba - UK Slavia (szlovák) 3:1 (-22, 23, 23, 12);

Vasas Opus-Via Óbuda – Békéscsaba 3:2 (-22, -18, 19, 24, 13);

Nyíregyháza Bem Iskola – UK Slavia 3:0 (22, 14, 20);

Vasas Opus-Via Óbuda – UK Slavia 3:1 (21, 21, -21, 25);

Békéscsaba – Nyíregyháza Bem Iskola 3:1 (25, -22, 23, 24)

Az okleveleket és az érmeket Nyári Virág, a Vasas Opus-Via Óbuda 131-szeres válogatott játékosa, csapatkapitány, Vihar Levente felfedezettje adta át.

Végeredmény: 1. Vasas Opus-Via Óbuda, 2. Békéscsaba, 3. Nyíregyháza Bem Iskola, 4. UK Slavia

Ifj. Vihar Levente különdíjat ajánlott fel a legjobbaknak, amit hagyományosan, személyesen adott át az eredményhirdetésen.

Különdíj – Legjobb játékos: Lutter Eszter, Legjobb edző: Benkóné Kőrös Mária (mindkettő Vasas Opus-Via Óbuda)

Fotók a Galériában


Oszvald György


Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine