Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 48 1 2 ... 100 150 200 201  Utolsó


Nagy - Sallai nyerőpáros


Igazi november közepi időjárás, ennek megfelelő hangulat a lelátón. Kevesen, fázósan, de reménykedve és félve.

Reménykedve, hiszen a legutóbbi mérkőzésen minden összejött a csapatnak.
Félve, hiszen meghatározó játékosok hiányoznak a csapatból. Plókai és Kovrig sérült, Gaál eltiltva.
Ráadásul a Bodajk nem rossz kis csapat. Ismerve az MTK utánpótlását, semmiképpen sem nézhető le.
Ennek megfelelően kezdődik a találkozó a mély talajon. Rögtön a találkozó elején, egy szögletet követően többek lába alatt, mellett elszáll a labda, amit a bodajki 12-es, Győri két méterről az egekbe lő. Izzasztó kezdés. És nagyon kell figyelni, vigyázni a továbbiakban is, mert a bodajkiak rettentő gyorsak a széleken, és nagyszerűen kontráznak. Kellemes színfoltja a játéknak Aranyos Imre és a bodajki Bori Gábor csatája. Az összeütközéseket rendre a mi Imink nyeri, rendszerint tempóelőnnyel érkezve egy-egy labdára. Bori mozdulni nem bír a rutinos védő mellett. Ugye, nem minden a gyorsaság?!
A félidő közepe felé nagyobb sebességre kapcsolunk, aminek néhány hatalmas helyzet az eredménye.
Először Schultz szabadrúgását fejeli Keresztúri Nagy Lacinak, aki nem túl jó helyzetben kapja azt, de teljesen kitekeredett pózban is megpróbálja kapura tenni. Fölé.
Nem telik el két perc, amikor ismét Nagy kerül helyzetbe, de bődületes lövését a kapufa hárítja.
Néhány perc múlva Keresztúri kap labdát a bodajki kaputól 22-25 méterre. Azonnal rálövi, centiméterekkel megy fölé.
A mezőnyfölény egyértelmű, de a vezetést a Bodajk szerzi meg egy villámgyors kontrából. Kanta Szabolcs lövi ki a sarkot.
A játék képe a góltól függetlenül változatlan. Támadunk, próbálkozunk, de mintha a három héttel ezelőtti formánk kísértene. Minden kimarad. Ma Keresztúri hagyja ki a kihagyhatatlant. Mindenki fekszik már a bodajki kapu előtt, a kapu üres, és Kereszt 3 méterről akar borzasztó nagy gólt lőni. Nagyjából oda lövi el, ahova két hete Nagy Laci.
A második félidőre csak annyi a változás, hogy a játékvezetők átöltöznek sárgába, mert az előző szerelésük kicsit hasonlított a mienkhez. Kapott is Szarka néhány jó indítást, de nem tudott élni a lehetőséggel. Most már nem is kap több lehetőséget, hiszen végre átöltözött.
Továbbra is mi focizunk, a vendégek próbálnak rombolni, és néha kontrázni. Az első néhány perc után aztán megpróbálnak bedarálni minket, majdnem sikerül is nekik. Egymás után négy szögletet végeznek el. Mind a négy veszélyt jelent a kapunkra. Cserélni kéne.
Érzi ezt a kispad is, és Disztl Péter elindul a cserékért. Először Sallai érkezik a kispad mellé, utána Hámori. Tamási le is szidja, amiért nem siet eléggé.
De még mielőtt a csere megtörténne, jön a rég áhított gól. Tamási Zsolt beszól Schultznak, hogy cseréljenek helyet Weitnerrel. Ez megtörténik, és annyira meglepi a bodajkiakat Weitner a jobb oldalon, hogy zavartalanul ívelheti be középre a labdát, amire egyetlen védő sem ugrik, és így Nagy Lacinak sem kell felugrania, hogy fejelhessen. Gól. 1-1
Jöhet a csere. Lemegy Schultz, és Keresztúri, és érkezik Hámori és Sallai. Jó páros. Ez pontosan a 88. percben derül ki, amikor Nagy Laci indul meg a jobb szélen, pontosan tálal Hámori elé, aki nem cipeli, hanem egyenesen a balról érkező Sallai lábára varázsolja a labdát. Sallai nem hibázik. Második olyan gólját szerzi, amikor csereként áll be, és eldönti a mérkőzést. A kispad igazi Laokoon – csoportot formáz, mindenki, mindenki nyakában. A pályán pedig mindenki Sallai nyakában.
Nagyon nehéz 6 perc következik, hiszen a játékvezető 3 percet hosszabbít. Nagyon nyom a Bodajk, és a védelemben ma nagyon jó napot kifogó Aranyos Imre sincs már a pályán. Sérülés miatt le kellett cserélni őt is. A Bodajkiak pedig kihagyják a mérkőzés legnagyobb helyzetét.
Illetve nem is ők hagyják ki.
Posza hárít „sáfári reflexekkel”.
Három egyforma hangos sípszónak nagyon régen tudtam így örülni, mint ma. Illetve nem is volt annyira egyforma, de mindegy. A lényeg, hogy három volt.
Sikerült begyűjtenünk ezt a három pontot is, és ezzel megint egy kis lépéssel az üldözők előtt vagyunk. A Tamási Zsolt által remélt 12 pontból 9 már megvan. A maradék 3-ért jövő szombaton délután, utolsó hazai meccsünkön kell hajtanunk a Hévíz ellen.

GYORSINTERJÚK:

Tamási Zsolt: Úgy érzem, a helyzeteink alapján megérdemelt győzelmet arattunk egy nagyon jól játszó Bodajk ellen. Sajnos hatalmas helyzeteket hagytunk ki ma is, de azt hiszem, a csapat szívével nincs baj, óriási küzdeni tudással játszottunk. Sikerünk értékét emeli, hogy egy valóban nagyon jó csapatot győztünk le.

Nagy Laci: Az első félidőben nagyon akartam, de semmi nem jött össze. Aztán a szünetben kaptam egy hatalmas letolást az öltözőben, és így összejött a gól. Úgy látszik, ez kellett hozzá. A következő meccsen szeretném folytatni a gólgyártást. Hajrá Vasas!


Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine