Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 57 1 2 ... 100 150 200 201  Utolsó


Szurkolói szemmel – Vasas – FTC


2005. október 29.



Ezen a napon labdarúgó csapatunkra egy örökrangadó várt. A mostani formát nézve a nem túl erős Ferencváros csapatát fogadtuk a Fáy utcában. A Vasas csapata feledtetni akarta a soproni és a pápai meccset, míg az FTC első idegenbeli győzelméért harcolt.


Délután hat óra. 4000 néző gondolta, úgy hogy a helyszínen tekinti meg az agyalföldiek és a ferencvárosiak mai mérkőzését.


Hideg, szeles délután volt, de csupa reménykedő tekintettel találkozhattunk a mérkőzésen.


Csapatunk a következőképpen állt fel: Borszéki, Molnár, Salamon, Tóth, Elek, Rósa Henrik, Zováth, Völgyi, Bárányos, Lázok és Gyánó.


Bede Ferenc játékvezető belefújt a sípjába és a Vasas megkezdte a mérkőzést. A játékrész első fele angyalföldi fölénnyel indult. Sorra alakítottuk ki a helyzeteket, de eredménytelenül. A 12. percben már vezethettünk is volna, de a vendégek kapusa Szűcs Lajos bravúrosan védte Bárányos fejesét. A ferencvárosiak még helyzetig se jutottak el, míg a hazai csapat már több veszélyes akcióval is jelezte, hogy a 3 pontnak Angyalföldön kell maradnia. A 21. percben Borszékinek bravúrral kellett védenie Rósa Dénes lövését. Újabb zöld-fehér támadások jellemezték a játékot ez időszak alatt, de kapusunk a helyén volt. Eközben a lelátón hangos és szervezett szurkolás folyt köszönhető ez az angyalföldi ultráknak. 36. percben újra megszerezhette volna vezetést a hazai gárda, de Bárányos félfordulatos lövését a vendégek kapusa nagy bravúrra öklözte ki. A ferencvárosiak ezután egy gyors kontrából megindultak és egy megpattanó lövés a kapunkat vette célba. Be is hullott volna, de Borszéki Csaba magabiztosan kiütötte a labdát. A félidő végén a vendégek többször is megszerezhették volna a vezető találatot, de kapusunk magabiztosan és parádésan védett.


Szünet után cserék nélkül folytatódott a mérkőzés. Nem kellet sokat várni az első helyzetig… Csak sajnos ez a fradisták előtt adódott. A 47. percben a zöld-fehérek játékosa a 16-osunkon belül neki futott Molnár Zolinak és elesett. A bíró 11-est ítélt. Ez súlyos bírói tévedés mely a mérkőzést is befolyásolhatja. A 11-est magabiztosan értékesítették a vendégek. 4 perccel később Egervári Sándor cserékre szánta el magát. Lázok helyett Majoros, Völgyi helyett pedig Waltner lépett pályára.


Eseménytelenül folyt a játék. Mind két csapat vezetett támadásokat de komoly helyzetig egyik gárda se jutott el. A 65. percben sérülés miatt le kellett cserélni Rósa Henriket. Helyette Weitner Ádám állt be. A továbbiakban sem alakult ki komolyabb helyzet egészen a 78. percig.


Ekkor Majoros lőhetett volna gólt… 20 méterről egy szöglet után egyből tüzelt és lövése nem sokkal suhant el a jobb felső sarok mellett. Nem sokkal később újabb ziccert dolgozott ki a Vasas együttese. Bárányos egy szép mozdulattal passzolt Weitner elé, aki keresztbe lőtte a labdát, de bent nem érkezett senki.


A 85. perctől emberelőnyben játszott a hazai gárda, ugyanis Lipcsei Pétert kiállították egy sportszerűtlen könyökölés miatt. Az emberelőnyt csapatunk nem tudta kihasználni és így újabb vereséget könyvelhettünk el.


Sajnálatos az, hogy egy téves bírói ítélet miatt kapott ki a csapatunk. Nem ez volt az első eset, hogy a Vasas egy gyenge bíró teljesítmény miatt vesztett el 3 pontot. Teljesítményünkre igazából nem lehet panasz, hiszen játékosaink hajtottak és küzdöttek csak a döntő szituációban megremegtek a lábak. Ha a helyzetkihasználásunkon javítunk, akkor könnyen felzározhatnánk az élcsapatokhoz.


Következő meccsünket a Honvéddal vívjuk meg.


Reméljük Kispestről sikerül elhozni a 3 pontot!!!


Hajrá Vasas!

Vigyorex


Hozzászólások (6 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine