Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 61 1 2 ... 100 150 200 201  Utolsó


Tovább tart a gólképtelenség - Honvéd - Vasas 1-0


Rosszul kezdődött.

A szurkolók jelentős része még nem érkezett meg, még csak mintegy 60-70-en lehettünk a Bozsik Stadion vendégszektorában. Vártuk azokat, akik kezdés előtt egy órával találkoztak a Határ útnál, és igénybe vették a rendőri biztosítást. Addig sem akartunk csöndben lenni, hát némi hangolásként belekezdtünk egy rigmusba, amikor a harmadik ütemnél a dob nemes egyszerűséggel megadta magát a hidegnek. Sebaj, gondoltuk, majd a meccs felmelegít minket, és inkább a dob vesszen, mint a csapat.
A legjobbkor jött az erősítés. Néhány perccel a kezdés előtt megérkeztek a többiek is. Elmondták, nem volt hiábavaló a biztosítás, mert ha nem lettek volna ott a biztonságiak, valószínűleg gond lett volna a pálya melletti utcában. Itt mintegy 200 kispest drukker várta az érkezőket, és többek elmondása alapján, volt némi dobálózás is.
Amikor elkezdődött a játék, mintegy 150 - 200 Vasas-szívű szurkolt a szektorban. És SZURKOLT. Ritkán van ilyen, de ma szinte mindenki kivette a részét a buzdításból.
Pedig a mérkőzés úgy kezdődött, hogy bedarál minket a Honvéd. Két gyors helyzetük futott a bal szélen, de a védelem tisztázni tudott. Ezután nagyot fordult a játék képe. A mieink sorban dolgozták ki a helyzeteket, de vagy a csatárok ügyetlenkedték el középen, vagy a kapufa mentett, vagy a Honvéd kapusa volt a helyén. Ekkor úgy tűnt, hogy csak egy csapat van a pályán. Schultz Levi remekül irányított, a középpálya nagyszerűen szűrte a Honvéd támadásait. A védelemben Totya is, Plokesz is és Vass Zsolti is remekül teljesített.
A szünetben úgy éreztük, itt maximum a hazajutással lehet gond, ha túl nagyarányú a győzelmünk.
Előbb-utóbb egy lövésnek utat kell találnia a hálóba.
A második játékrész elején a kispesti tábor kisebb tűzijátékkal, lepte meg a csapatokat, ezzel mintegy 5 percre füstbe borítva a pályát. Amíg a füst feloszlott, addig mindkét csapat játékosai a félpálya környékén melegítettek. Aztán kiderült, a szünetet a kispestiek használták ki jobban. Hatalmasat változott a játék képe. Folyamatosan nyomott a Honvéd és kétségbeesetten védekezett a Vasas. A lelátóról úgy tűnt, csak idő kérdése, mikorra őrölik fel a kispesti támadások a piros-kék védelem erejét.
Előbb-utóbb egy lövésnek utat kell találnia a hálóba.
És ami az egyik oldalon nem jön be, bejön a másikon. Amit Keresztúri a túloldalon kihagyott, azt Borgulya ezen az oldalon belőtte.
Ezzel tulajdonképpen el is dőlt a találkozó sorsa. A mieink már nem tudtak újítani. Azt kell mondanom, hogy az első félidő alapján gólokkal kellett volna a szünetben vezetnünk, viszont a második félidő alapján sajnos megérdemelt a Honvéd győzelme.
A meccs után a hősiesen kitartó, végig sportszerűen buzdító szurkolókhoz odament a csapat, és nehéz lett volna eldönteni, a rácsnak melyik oldalán voltak szomorúbbak az arcok. Ritkaság, de ma este a szurkolók vigasztalták a játékosokat.

A két félidő alapján a mai csapatból egyértelműen Posza Zsoltot, Plókai Attilát, Tóth Andrást és Vass Zsoltot lehet kiemelni. A második félidőben nem volt igazi középpályánk, nem tudtuk megtartani a megszerzett labdákat, csatárunk, pedig már az első félidőben sem volt.
De ki fog itt gólt lőni?!
Szerdán pedig várhatóan egy 11 emberrel bekkelő, romboló Cegléd ellen Magyar Kupa. Bizony jó lenne, ha addigra valaki megtalálná a góllövő cipőjét.


Tamási Zsolt: Rendkívül csalódott vagyok. Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést. A mérkőzésnek ebben a szakaszában játékosaim megvalósították azt, amit a héten gyakoroltunk. De azt kell, hogy mondjam, megérdemeljük a sorsunkat. Sajnos csatáraink továbbra sincsenek jó formában. Aki ennyi helyzetet tud kihagyni egy mérkőzésen, semmin ne csodálkozzon. Mély talajon sikerült egy jó iramú, küzdelmes, élvezetes meccset játszanunk. Köszönjük a szurkolók további töretlen lelkesedését, és azt hiszem az látszik a csapaton, hogy nem az akarással, a játékkal van a gond, hanem a helyzetkihasználással. Csatát vesztettünk, de még nagyon sok van hátra a bajnokságból. Nem adjuk fel, és kérem, szurkolóink se adják fel.


Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine