Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 93 1 2 ... 100 150 200 201  Utolsó


2004.10.01. - Vízilabda, Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés


Csütörtökön, mintegy 300 néző gondolta úgy, hogy a Komjádiban csapatunk vízilabda meccsét tekinti meg. Rangadó volt a javából. Ennek megfelelően kemény, de sportszerű mérkőzést láthattunk, ahol kezdetben felváltva estek a gólok, hol az egyik, hol pedig a másik csapat vezetett.


A gólgyártást Varga Dani kezdte meg egy gyönyörű, szabaddobásból elért találattal. A negyed végén egy szerencsétlen góllal egyenlített az UTE. Történt, hogy 4 métereshez jutottak a lilák, amit azonban a kapufára vágtak, ám onnan Kata tarkójáról mégis a hálóba pottyant a Mikasa. (3-3)

A második negyedben vezetést szerzett a vendégcsapat. Ebben a játékrészben végig az eredmény után „futottunk”. Ádi, Feri és Dani mindvégig „csak” egyenlíteni tudott, de a negyed végére még mindig maradt az 1 gólos UTE előny. (6-7)

A harmadik „felvonásban” szokás szerint elhoztuk a Mikasát, viszont a támadásból nem tudtunk gólt dobni. Szerencsére ellenfelünk is kihagyta a helyzetét. Újabb próbálkozásunkat Feri már bevágta, ezzel egyenlítettünk. Ádi góljával a vezetést is megszereztük, azonban a negyed végére egyenlített az UTE. (8-8)

A negyedik negyedben újra mi hoztuk el a játékszert, de a labdát nem tudtuk az ellenfél kapujába „gyömöszölni”. Az újpestiek is hibáztak, majd a következő fórból Feri gólt szerzett, így ismét mi vezettünk. Sőt, Dani – aki nagyon nagy kedvvel játszott - már 2 gólosra növelte előnyünket, ám ezt valószínűleg kevésnek gondolta, ezért gyorsan dobott még egyet. Erre a kék sapkások már csak egy találattal tudtak válaszolni, így maradt a kétgólos előny a visszavágóra (11-9).
A góljainkat: Dani (5), Feri (3), Ádi (2), és Keszthelyi Balázs (1) dobták.

Összességében egy remek mérkőzést láthattak a kilátogató szurkolók, ami méltó volt a magyar vízilabda hagyományaihoz.
A meccs legjobbja egyértelműen Varga Dani volt, aki 5 góljával kiemelkedett a mezőnyből, de mindenképpen meg kell említeni még Feri és Ádi játékát is, akik szintén sokat tettek hozzá a találkozó megnyeréséhez.

A megérdemelt győzelmünket nagyon nem kell kommentálni.

Az előny nálunk van. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy van még egy visszavágó. Erre szombaton, 19.30-kor, a Hajós Alfréd uszodában kerül sor, ahol az UTE a házigazda. Az UTE vízilabdacsapatának honlap szerkesztője arról tájékoztatott, hogy a belépés ingyenes lesz!


Remélem, minél több VASAS szurkoló segíti csapatunkat, hogy mi jussunk a 4-es döntőbe.


Némó
(VDK)
Némó


Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine