First Previous 1 50 ... 57 58 59 60 61 62 63 ... 100 150 200 201  Next Last


Teremfoci: Balszerencsés végjáték!


Jól indult az egész. Telt ház, remek hangulat. A lelátók megtömve várták a készülődő csapatokat. A mai napon a Vasas mellett a Sopron, a Haladás, és a Kispest mérkőzött meg a debreceni döntőbejutásért, a Teremfoci Bajnokságban. A gála a négy csapat bemutatásával kezdődött meg. Már ekkor nagy hangzavar volt a csarnokban, de még nagyobb lett, amikor az első páros a pályára lépett. Az első mérkőzés a Kispest-Haladás meccs volt, amelyen a szombathelyiek két gyors góllal megszerezték a vezetést, amire a kispestiek, csak egyel tudtak válaszolni. Tehát a torna elég nagy meglepetéssel kezdődött. Ekkor jöttünk mi. Az ellenfél a Sopron volt. Az első félidő eléggé kiegyenlített játékot hozott, talán némi soproni fölénnyel. A második félidő közepén Hámori Ferenc remek átemeléses góljával előnyt szereztünk. Pár percre rá sajnos egy védelmi hibát és Posza Zsolt talán bizonytalan kimozdulását kihasználva a soproniak egyenlíteni tudtak. Első meccsünk végeredménye tehát 1-1 volt.

A következő mérkőzést egyből mi játszottuk a Haladással. Annyi idejük volt a játékosoknak a pihenésre, amennyit a táncoslányok engedtek nekik. A szombathelyiek ellen egyértelműen mi irányítottuk a játékot, talán annak köszönhetően, hogy a mieink az előző meccs miatt jobban játékban voltak. A vezetést mi szereztük meg Szilveszter Ferenc távoli lövése révén, amire a Haladás Tóth Péter büntetőgóljával válaszolni tudott. A győzelmet érő gólt végül egy remekbe szabott támadás után Kovrig Ákos szerezte meg. Mivel már alig volt hátra a találkozóból az ellenfél erre a gólra már válaszolni nem tudott. A vége, tehát 2-1. Ezzel már azt számolgattuk, hogy milyen módon lehetnénk elsők a mai napon.
A következő mérkőzés remekül sikerült. A Sopron-Kispest mérkőzést végül a vidékiek nyerték 5-4-re. Ez a találkozó végig izgalmas, és fordulatokkal teli volt. Ez azt jelentette, ha megverjük utolsó meccsünkön a Honvédot, akkor mi leszünk a győztesek.
Az utolsó meccsünk tehát a Honvéd ellen volt. Az első félidő, nyomasztó Honvéd fölénnyel indult, majd meg is szerezték a vezetést, és sajnos háromig meg sem álltak. Az ellenfél góljait Vén Gábor (kétszer talált be), és Borgulya István szerezte. Talán a mieink a lehetőségtől ijedtek meg, de ezen már kár rágódni. Csapatunk remekül helytállt ezen a délutánon, annak ellenére, hogy nem sikerült megszerezni a továbbjutást érő első helyezést.
A tornát végül a Sopron nyerte miután az utolsó mérkőzésén a Haladást, simán, 2-0-ra verte. A második helyezett a Vasas, a harmadik a Haladás, míg utolsó, negyedik a Kispest.

Szép volt fiúk, Hajrá VASAS !!!!!
Bándi Tamás


Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
MagyarEnglish

Login
Password
NewbieUnknown