First Previous 1 50 100 150 ... 192 193 194 195 196 197 198 ... 200 201  Next Last


2004.12.31. - Sakk. Tavasszal is a bennmaradás a cél


A Vasas-Novák sakkcsapata is befejezte idei szereplését, így esetükben sem maradhat el a 2004-es év értékelése, amire az együttes szakosztályvezetőjét, Káposztás Miklóst kértük.



"Tavasszal nagy öröm volt számunkra, hogy az NB I-ben szereplő csapatunknak sikerült kiharcolnia a bentmaradást, míg a Budapest 1/A osztályában versenyzők a bravúros harmadik helyet szerezték meg. A nyár aztán újabb, és még nagyobb sikereket hozott, ugyanis a 17 éves Schneider Veronika országos ifjúsági bajnoki címet szerzett, míg Szabó Zsolt "nagymesteri" erővel játszó nemzetközi mesterünk egy Görögországban megrendezett szupertornán egy orosz nagymesterrel együtt az élen végzett. A eseményen 206 sakkozó ült asztalhoz, köztük több nemzetközi- és FIDE- nagymester, így külön értékes ez az eredmény."


Az őszre térve Káposztás Miklós elmondta, nehezen indult az idény, ráadásul nemcsak szakmai, hanem anyagi gondok is jelentkeztek. Ezek különösen akkor jeletettek problémát, amikor Nagykanizsára vagy Makóra kellett utazni egy-egy mérkőzésre.


"Szerencsére baráti segítséggel sikerült mikrobuszt szerezni, így el tudtunk utazni, és úgy gondolom, egy NB I-es csapatnak nem ilyen körülmények közt kéne működnie, de ez van, ezt kell szeretnünk" - szomorkodott Káposztás Miklós.


Az NB I-ben szereplô csapatnál az idén is a tavalyihoz hasonló a cél, azaz a bennmaradás, igaz jelenleg a kiesést jelentő 11. helyen áll a csapat, de tavasszal még van lehetőség a javításra.


A Budapest 1/A osztályában indulók a hatodik helyen várják a tavaszi öt fordulót, így úgy tűnik nem sikerül megismételni a tavalyi sikereket.


Az idei év krónikájához tartozik, hogy a szakvezetésnek sikerült újabb tehetséges fiatalra bukkania az alig 14 éves Hujbert Flórián személyében, aki mindkét csapatunk színeiben renszeresen asztalhoz ül, és már több nemzetközi mester skalpját is magáénak tudhatja.

RBB


Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
MagyarEnglish

Login
Password
NewbieUnknown