|
Nyomtatható verzió
|
|
|
| E-INTERJÚ Nemcsik Zsolttal |
|
| Nagyon sok sporteseményre tudtunk kijárni, bár jegyet azt nem tudtunk szerezni, de találékony fajta a magyar, akkreditáltuk magunkat az eseményekre. Így jártam kint az összes kézilabda, vízilabda mérkőzésen, és a kajak-kenu döntőkön. |
| E-INTERJÚ Nemcsik Zsolttal |
|
| Nagyon sokat gondolkoztam ezen, és egyes vélemények szerint ugyan én megnyertem ezt a döntőt, és hogy mégis kikaptam, ennek okaként a bírót jelölték meg, én azonban úgy gondolom, hogy csak abból lehet tanulni, hogyha saját magamban keresem a hibát. Ez a hiba, a legnagyobb hiba az volt, hogy az utolsó találatra ugyanazt próbáltam meg csinálni, amit előtte már sokszor, s az olasz ezt már megérezte. Úgyhogy váltanom kellett volna, de abban a pillanaban ezt nem láttam tisztán, és ez volt a hiba. |
| E-INTERJÚ Nemcsik Zsolttal |
|
| Drága Noémi!
Legközelebb a decemberi Magyar Bajnokságon fogok részt venni. Addig pihenek, lemegyek a térképről, kikapcsolom a telefonomat, számítógépem meg nincs is, úgyhogy a Vasas rendezvényeken, illetve email címén keresztül tudsz elérni. |
| E-INTERJÚ Nemcsik Zsolttal |
|
| Kedves Gábor!
Azt gondolom, hogy így az Olimpia végeztével ugyan van bennem némi hiányérzet, amiatt a bizonyos elmaradt 1 találat miatt, de az a véleményem, hogy nem szabad azzal foglalkozni, hogy mi lett volna ha... mert ez hosszú időre megkeserítheti az ember életét, úgyhogy én inkább annak örülök ami van, ez életem legjobb eredménye, és azt gondolom, hogy sokan cserélnének velem.
Ami meg a másik részét illeti a kérdésnek, ez lehet, hogy üldözési mánia a részemről, de ahányszor a sorsoláson múlott, hogy összekerülhetünk-e magyarok egymással így a verseny elején, annyiszor össze is kerültünk. Ennek nem tudom mi az oka, de maradjunk annyiban, hogy a sportdiplomáciánk ezen a téren sem jeleskedik. |
| E-INTERJÚ Nemcsik Zsolttal |
|
| Kedves Noémi!
9 évesen kezdtem el vívni és azóta elvégeztem egy műszaki szakközépiskolát, a Könnyűipari Műszaki Főiskolán szereztem diplomát, és még szeretnék a Műszaki Egyetemen egy környezetvédelmi szakmérnöki képesítést szerezni... és majd ezekből szeretnék választani, ha a következő évtizedben abbahagyom a vívást :-) |
| E-INTERJÚ Nemcsik Zsolttal |
|
| Köszönöm a gratulációt!
A kérdésekre sorban válaszolnék:
18 éve vívok, a Vasasban kezdtem. Úgy kerültem oda, hogy a bátyám akkor már ott vívott, és így egyértelmű volt, hogy nekem is ide kell majd járnom.
Hobbim a térképgyűjtés, kedvenc filmem a Rettenthetetlen, zenében mindenevő vagyok, nagyon szeretem a sportnak minden válfaját, és ezek közül a vízilabda a kedvencem, sokat járok meccsekre.
A napjaim most eléggé be vannak táblázva, egyik meghívás követi a másikat, de hát soha ennél nagyobb gondja ne legyen az embernek. |
|
|
|
|
|
|