First Previous 1 50 ... 94 95 96 97 98 99 100 ... 150 200 201  Next Last


2004.10.12. - Egy klasszis kilences, avagy beszélgetés Varga Danival


Egy klasszis kilences, avagy beszélgetés Varga Danival








Az elmúlt hétvégén rendezték Egerben a 2004-es vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjét, melyet legnagyobb örömünkre csapatunk sima játékkal nyert meg. Ráadásul a döntőben a sokkal esélyesebbnek kikiáltott egri csapatot vertük meg úgy, hogy egy percig sem forgott veszélyben az aranyérmünk.

Az egész MK küzdelmek alatt kitűnő teljesítményt nyújtott a Vasas 9-ese, Varga Dani.

Nagy felszabadultság érződött rajta, hiszen már a szegedi csoportmeccseken, majd Pesten, az UTE ellen is brillírozott. A képzeletbeli koronát Egerben tette fel, ahol klasszis játékot mutatott, és a döntőben 4 gólt is bevarrt az egriek kapujába.

Így természetes volt, hogy az MK győzelem után, de még az Euroliga csoportmeccsei előtt leüljek Danival beszélgetni.

- Először is, gratulálok a kupa-győzelmetekhez! Hogyan sikerült ilyen sima játékkal a mások által esélyesebbnek tartott Egert két vállra fektetni?

- Nagyon köszönöm a csapat nevében – kezdte a beszélgetést Dani.
Elsősorban a védekezésünknek köszönhetően. Nagyon jók voltak a blokkok, és Nagy Viktor is jól védett.

- Ha már MK győzelem, akkor mindenképpen ki kell emelni a játékodat. Mi történt veled a nyáron? Hihetetlen, amilyen felszabadultan játszol, és ahogy ontod a gólokat. A te megbízható játékod is nagyon kellett ehhez a fényes diadalhoz.

- Az elmúlt 3 évben idén valósult meg először, hogy számomra megfelelő játékteret, és játékidőt használhatok ki. A felszabadultság a harmadik kulcsszó. Hiszen, ha valaki nem hibázhat, mert lecserélik érte, vagy éppen a saját csapattársa szidja le, akkor persze, hogy többet hibázik, mintha nincsen "retorziója" a tettnek. A lényeg: ha hibázhatsz, kevesebbet fogsz hibázni.

- Új edző, sok új, fiatal játékos. Mit várhatunk a csapattól? Mondhatjuk, hogy ez az év a csapatépítés jegyében telik majd?

- Mondhatjuk. De, "akinek nincsenek elérhetetlen céljai, az az elérhetőt sem éri el". Tehát az arany a cél!

- Beszéljünk egy kicsit az öcsédről. Dumival mi a helyzet? Sok infó kering ezzel kapcsolatban. Talán a leghitelesebb te vagy. Kérlek, tájékoztasd honlapunk olvasóit, hogy mi van Dumival!

- Mint tudod, Dumit szerződés köti az UTE-hoz dec. 31-ig. Próbáltuk kivásárolni, de a két csapat nem tudott megegyezni, ezért úgy döntöttünk, hogy kivárjuk a szerződés lejártát.

- Távolodjunk el egy kicsit a vízilabdától. Köztudott, hogy a festészet a hobbid, vagy annál még több is. Már kiállításaid is voltak. Tanultad a festészetet, vagy ez magadtól jött?

- Nem tanultam, ami látszik is, állítólag. Ez persze kétoldalú dolog, mert a rajztudásom sokaknak szembeötlően hiányos, de teljesen egyediek a képek, mivel nincsenek benne mások "tanításai".

- A témaválasztást befolyásolja a hangulatod?

- A hangulatom, természetesen nagyban befolyásolja a témaválasztást.

- Akiket érdekelnek a festményeid, hol tudják mostanság megtekinteni?

- A képeim az óbudai Fő téren található Zichy-kastély hátsó kiállítótermében tekinthetők meg. Hétfőn azonban szünnap van. Remélem, minél többen megtekintitek, és majd elmondjátok a véleményeteket. Valóban kíváncsi vagyok rá.

- A vízilabdázók többsége főiskolán, egyetemen tanul. Te is tanulsz valahol? Ha igen, akkor hol, és mit?

- A TF-en tanulok Menedzser-rekreáció szakon.

- Kanyarodjunk vissza a vízilabdához: kedden utaztok Marseilles-be, az Euroliga csoport-küzdelmeire. Mit vársz a csapattól? Nagyon nehéz a csoportunk.

- Négy meccset kell megnyernünk. Ez nagyon kemény lesz…..de sikerülnie kell. Én mindenesetre továbbjutást várok.

- Dani, ez nagyon jó végszó. Örülök, hogy ennyire optimistán állsz az elkövetkezendő napokhoz!
Honlapunk olvasói nevében is nagyon sok sikert kívánok az Euroliga-meccsekhez, és természetesen a bajnoksághoz is. Kívánom, hogy eme remek formádat sokáig meg tudd őrözni, és akkor talán a válogatottság megint elérhető közelségbe kerül.


- Köszönöm, és HAJRÁ VASAS, ANGYALFÖLD!!!


Némó
(VDK)

Némó


Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
MagyarEnglish

Login
Password
NewbieUnknown