Molnár Zoltán 300. első osztályú mérkőzését játszotta a Pécs ellen. Számos csapatban megfordult már pályafutása során: az Újpest, a BVSC, az MTK és a Dunaferr után most már lassan egy éve a Vasasban akadályozza meg az ellenfél támadóit a jobb oldalon. Elsősorban hozzáállásával, lelkesedésével és nagy munkabírásával emelkedett sokszor az átlag fölé.
E jubileum alkalmával kérdeztem pályafutása néhány, de fontos pillanatáról.
Milyen élményeket emelnél ki, melyekre szívesen emlékszel vissza e hosszú pályafutás során?
Elsősorban a bajnoki címeket és a kupagyőzelmeket említeném, amelyekből remélhetőleg lesz még. Ezekre nagyon jó visszaemlékezni.
Melyik csapatban érezted jól magad legjobban?
Mindegyik csapatban jól éreztem magam ahol eddig játszottam. Ott kell teljesíteni a legjobban, ahová éppen kerül az ember.
Tavaly tavasszal eljöttél az MTK-tól. Miért pont a Vasasra esett a választásod?
Vancsa Miklós úrral úgy egyeztettünk, hogy olyan csapat kialakítását tervezik, amely feljutásra esélyes, és amelyikben nekem is szerepet szánnak. A cél az újbóli NB I-s szereplés volt, ami nyáron sikerült is. Ez külön öröm azért is, mert még érzek magamban annyi erőt, hogy első osztályú csapatban játsszak.
Egervári Sándorral már több helyen dolgoztál együtt. Az ő személye mennyire inspirál Téged?
Sanyi bácsi személye meghatározó számomra, ugyanakkor hozzátenném, hogy Tamási Zsolttal sem volt semmilyen problémám.
Kik voltak azok a játékosok akikkel különösen szerettél együtt játszani?
Egyik csapatomban sem volt olyan játékos akivel rossz lett volna a viszonyom. Mindenhol volt olyan csapattársam akivel nagyon jól megértettem magam. Újpesten Aczél Zoltán, Véber György, Szlezák Zoli akiket említenék, ugyanakkor a BVSC-ben Vincze István és Farkas Józsi, akikkel szintén jó volt a kapcsolatom. Az MTK-ban az idősebb generáció, Illés Béla, Orosz Feri, Lőrincz Emil. Úgy érzem most, a Vasasban a feljutás összerázta a gárdát, ezáltal itt is sok társat mondhatnék.
Kanyarodjunk vissza egy kicsit a jelenhez. Hogyan értékelnéd a csapat idei szereplését?
Való igaz, az elején beragadtunk, hullámvölgybe kerültünk, de a Ferencváros és a Debrecen ellen már javuló tendenciát mutattunk. Mindenképpen több van ebben a csapatban, ami véleményem szerint biztos, hogy meg is fog mutatkozni.