Van szerencsém hosszabb ideje figyelemmel kísérni a Vasas Opus-Via Óbuda női röplabdásainak mérkőzéseit. Itthon és idegenben egyaránt. A Folyondár utcában végig nézem a közönség sorait, s már tudom, jó hangulat lesz, vagy csak amolyan udvarias érdeklődés! Honnan? Hát látom a törzs-szurkolókat, a dobokat, a dudákat, kereplőket! Ki mivel érkezett éppen?!
Hallgatom a mérkőzés előtti zsivalyban a szakértő elemzéseket, melyek, ugye, mindig az ellenfélre vonatkoznak: Jól bevásártoltak azzal az ukránnal - sorra rontja a szervákat. Igaz, néha üt egy nagyot, de azzal nem lehet meccset nyerni! A mezőnyben meg? Ugyan! Virág megeteti őket az ejtéseivel. Az, hogy ki beteg a Vasasban, ki milyen formában van, kinek mi az öröme, bánata éppen, az mind-mind cáfolhatatlan információ! (Ne mondják, hogy néha nem tudnak mindent! Többet, mint a játékos szülőanyja! Honnan? Hát, ...)
Aztán a játékvezető a sípjába fúj, s a bemutatásnál már zúg a Hajrá Vasas!, rikoltanak a kereplők, dudák... Egy-egy szép megmozduilás után kórusban éneklik a sikeres támadó nevét: - Szép volt Barbi, szép volt.
S ha jön a hullámvölgy, mert ez is benne van a játékban, edző helyett edző az ezerfejű - irányít, tanácsokat ad: most kellene cserélni! Miért vannak a fiatalok, ha nem játszanak? Időt meg én kérek? - Mondtam, szakértő közönséggel van dolgunk, s dőre gondolat lenne azt hinni, nem a legjobb szándékkel bírál. Nem! Aggódik, egy emberként jajdul fel a rontott nyitás után, de felugrik a helyéről, s vastaps kíséri a zenebonát, ha egy szép labdamenet után pontot ér a el a piros-kék gárda.
S még egy záró gondolat: mi van idegenben? Mi van, ha nincsennek ott a szurkolók, vagy éppen csak kevesen vannak? Hát mi lenne?! A lányok összehajolnak a kezdés előtt, kezek a kezekre, szív a szívre, s az üdvözlő kiáltás alatt érzik: a szurkolkók itt is velük vannak! Mint legutóbb MIskolcon: 29:27 a második játszmában, de 9-re nyerték az elsőt! Hányan szorítottak itthonról? Ugye, egyetértünk, sokan!
