2004.11.19. - FC Fehérvár-Vasas előzetes - Legyen az idegen is otthon
Csapatunkat a sorsolás Székesfehérvárra szólítja a 14. fordulóban. Az őszi szezon utolsó idegenbeli fellépése lesz a szombati, amelyen újabb lehetőség nyílik, a jónak éppen nem nevezhető idegenbeli mérlegünk javítására. A Sopronban begyűjtött egy pont mellé sajnos többet nem sikerült szerezni. Ennél rosszabb idegenbeli produkciót csak a Békéscsaba nyújtott eddig. Megfigyelhető, hogy szép hazai sikerek után rendre idegenbeli kudarc következik. Ezen a tendencián lehet most szépíteni, annak ellenére, hogy a hazai piros-kékek nem szerepelnek rosszul a Sóstói-stadionban. Négy győzelemmel, egy döntetlennel és 2 vereséggel rendelkeznek hazai pályán, tizenhárom megszerzett ponttal a hatodik helyet foglalják el a tabellán. Érdekesség, hogy csak úgy, mint csapatunk, vereséget csak az Újpest és a Ferencváros ellen szenvedett. Utoljára 2002. április 6-án szerepeltünk első osztályú bajnoki találkozón vendégként, és 4-1 arányú vereséget szenvedtünk.
A Vasasból a héten Tóth András hagyott ki edzéseket magas láz miatt, de minden bizonnyal a mérkőzésen már számíthat rá Egervári mester.
A vendéglátóknál Kovács Henrik, Horváth Gábor és Alumona szerepel a maródiak listáján.
Jó lenne, ha a csapat megtörné az egyre inkább formában lévő Fehérvár lendületét, és a hazai mérkőzéseken mutatott játékot nyújtva, sikeresen tudhatnák maguk mögött a fiúk a Fejér megyei kirándulást.