First Previous 1 50 100 ... 129 130 131 132 133 134 135 ... 150 200 201  Next Last


Szurkolói szemmel - Kiskunhalasi NKSE - Vasas-INVITEL


2005. szeptember 18.



Délután egy óra. Tucatnyi Vasas szurkoló gyülekezik a Fáy utcánál… Ki a Vasas nyíltnapról ki pedig otthonról érkezett meg. Fél kettő felé útnak indulhattunk Kiskunhalasra. Ezen a na-pon kézis csapataink Kiskunhalason vendégeskedtek. Az előzetesek szerint az ifi meccsen sima győzelem, míg a felnőtt meccsen bármi megtörténhet.


Az ifi meccs négy órakor kezdődött. A mérkőzés első fele teljesen kiegyenlített játékot hozott, felváltott vezetéssel és kimaradt ziccerekkel. Ahogy telt-múlt az idő az angyalföldi lányok egyre jobban pörögtek és szép megoldásokkal, javukra fordították a mérkőzést. A második félidő egyértelmű Vasas fölényt hozott. A lányok már nem játszottak görcsösen és parádés megoldásokat láthattunk tőlük. Sajnos a kipattanókra nem figyeltünk és a heteseket nem tudtuk értékesíteni. Ennek ellenére egyre nagyobb lett a különbség a két csapat között. Jó látni, hogy a fiatalok mennyire élvezik a játékot. Őket nézve nyugodtan kijelenthetjük, hogy a jövő felnőtt csapata is tökéletes lesz. A piros-kék ifik 25-17-re megnyerték a találkozót és joggal járt nekik a vastaps, amit a közönségnek meg is háláltak.


Tudtuk, hogy a Kiskunhalas ellen nagyon nehéz mérkőzés vár ránk és a felnőtteknek mindent ki kell adniuk magukból, hogy a meccset megnyerhessék. A mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott. Az első félidő leginkább a kapusok parádés védéseiről szóltak. Triffa Ági bravúrt bravúrra halmozott, aminek az eredménye a félidőben 8-6-os Vasas vezetést mutatott. A második játékrész még kiegyenlítettebb játékot hozott. Az olykor durva halasiak védekezését nem nagyon tudtuk átlőni és a figurákat kialakítani. Egyik csapat sem tudott nagyon elhúzni a másiktól. Az utolsó negyedórában felválta vezettek a csapatok. Óriási küzdelem volt a pályán. Az utolsó percekben a Kiskunhalas vezetett, de az utolsó másodpercekben a bírók egy hetest ítéltek a javunkra. A meccsen eddig 5-ből 5 büntetőt értékesítő Natalija Gorova állt a vonalhoz. A piros-kékek visszaszorították a lélegzetüket, volt, aki nem is mert odanézni, de Nati nagyon okosan belőtte a 6. büntetőt is. Fellélegezhettünk, újabb pontot szerezett csapatunk. A mostani játék nem volt látványos, de a 100%-os büntetődobás magáért beszél. Kevés átlövés volt és sajnos Tomori Zsuzsinak sem ment a játék.


A mérkőzés legjobbjai mindenféleképpen: Triffa Ági és Natalija Gorova.


A mérkőzés 19-19 lett, a pontosztozkodás reális és hűen tükrözi a mérkőzést. Következő mérkőzésünk Debrecenben lesz. Ami nem lesz könnyű feladat, de bízzunk a lányokban!


Szép volt lányok!


Hajrá Vasas!


Vigyorex

Vigyorex


Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
MagyarEnglish

Login
Password
NewbieUnknown